apám neme, szótfogadtam én

harmic év távlatábol jött apám neme, határozottan, felebezhetetlenül, véglegesen, tudtam igaza van, mint mindig elváltam épp, megbeszéltük együt lakunk tovább, ekkor mondta ö a nemet nekem, ha elváltál, válj is el, nincs együtlakás, be kell fejezni döbbenten néztem, most miért befejeztem rég, kapcsolatom sincs vele, mikor rájöttem, segitem, párommal egy vagyok mindég ritkán szólt apám,

büns hődés az éjben

ezernyi néma szó gyötört, ezernyi vágy kergetett, mellettem voltál minden fokon, s most elvett tőlem rendesen kiállt a szó, előre tudtad, hiába mondom, nem teheted, megteszed újra s újra, miközben engem vesztesz el volt nyár, mikor hittem a múltat, hűtlen voltam, szerelmesen, megbocsájtottál újra s újra, de megbüntetsz most kedvesem ezernyi mód van, tehetnéd másképp,

pumukli tánca egy hajnalon

múlhatatlan vágy szeretni téged, egy élet van, utána meghalok, elmúlik minden hidd el végre, csak szerelem örök angyalom

a fájdalom csak képzelet, busúl a való

csak a fájdalom hű, csontjaimba jár, mint kéj sikong, ha örömre vágysz, Fájon húzza görbére tartásom megejst, te meg itt hagytál, dolgod sok megint fénylőn emlékszel, mi volt egykor, ifjúság, most roggyant térdel várod, múljon már a lét az mi meggyötör, hiába szeretsz, ha csak a sír mi jön ezer arca volt, kezébe szavakkal hívott,

torz tükör kéjes nézelődése

kezed árnyéka volt testem, szerelemre emlékszem én, hullámzott, remegett a testem, szemed tükrébe néztem árnyjátékomat mint marionette táncoltam ujjadon, kéjek hullámán ordítottam neked, adj még, betelnem ez kevés, szájad ontotta boldog kínomat mikor azt hittem fokozhatatlan ez, öledbe vettél, forrón öleltél, tested dobszólót játszott kéjeimmel, elrepült az éj, mint egy pillanat hozzád bújva elaludtam boldog

koviubi sajtmártásba, lángolón, eperrel

fatüze lángol, főzni lehet rajta, nyoma marad, parázs, meleg, meleget ad, hosszan, finoman, biztonság, öröké számolhatsz vele, tűznek ez nevezhető szalmaláng lobban, hirtelen, éget ez, lekapja bört kezedről, lángra lobbant tüzeket, ha van mit gyújtani, nyomtalan elporlad, ellohad mint jött, hirtelen, lángolás ez, nem más, pillanat heve szalmalángba ne bízz, használd ha kell, gyújts vele,

szarkatánc

mint a fény elhajlok vonzásod tüzén, hiába haragom fagyos lehelete, szerelmed eltölt s vasakarat is meghajlik nézésed alatt

tört csontok tejszinhabban

fájdalom hajoján ringatozom, hervadnak a kökörcsinek, elmulik minden emlékezé, marad mi volt, a megszokás még ideköt a rutin életvitel, már a semmik dják a valot, földre hullt szinpompás világ, enyészet fagya rágja a holnapot álomként feledi édes életét, rémálma csupán percei, elillan kézelet szárnyán, mult bánatátujra feledni

a halat te takaritsd el

egy álom volt, a csodák megestek, nevetzve multak a percek, böröm emlékezik terád e hajnalon

körvonalak, mik körbe nem fognak

bársony lankáin vonzon dombokodnak, mik örömmel töltenek el, idomok, melyek hozzám simulva, hol gombocba végzödik a szerelem rejtet szárnyán repked minden mi gyönyör, mélyen elnyel mit szeretek, rámnevet ha vig a gyönyör, és szerelmes szóval hív ha kell hátán a bőr. mit szeretve gyürhetek érzéki minden pocak mivel összefekhetek, csuda a dombor, mit kezem befog,