per cipiált percipiens

szabadság ezer köteléke szakad,nem érted félek magamtól, fáj,hiába mondod, tudom, nem adod,békétlen szívvel békésen üvöltöm,mért kell, megmutattam már, érezted,hozzád kötött eltéphetetlent téped azt hiszed nekem könnyű volt, tudtam,hiába ordított kétségbe esetten bennem,addig kerestem, győzködtem magammíg el nem hittem magam is, kelltél,akartalak, tudtam más mod nincs, csak egymegadtam, bármennyire fájt, észre se vetted most ostort fonsz

csendcsepp

egy el nem csattant csók táncol nékem,a végtelen csend rohan felém érzem,kitárom magam, folyjon át rajtam, mintszitán a víz, csendcsepp rám tapadegyütt hallgatjuk csattanatlan csók némaüvöltését semmi lét keservén ríva hárman vagyunk, csattanatlan csók, a csend és énkitöltjük semmi mézédes keservét,ízlelem el nem csattant ízeit, mint vágyat,a csend mint társ  velem, megosztjuk értvemily gazdagság a

az ujság lecsapott

oly szép vagy,- mondta dongo, ezernyi vággyal körbe szállt, körbe cirogatta ezerszer, hiába már egyszer volt, mit megkapot dala hiába szállt, szerelme lángja loboghatott, nem kap többé soha már

rizottó variácio anyára

minden nő közt  csak  te vagy,hiába hagytál el, itt vagy, értesz,megérted mi zajlik bennem,mi kárhoztat örök sebekre együtt nézünk téged, torzan,háttérként csodáltalak, leslek,csókolnálak te beste, nem  vagy,itt vagy velem örök létre mondom Oidipuszi kéne, anyacsóklesz a bérem, kérem, add érezzem végrete tudod mit érzek, félek,vigasztalsz, ez a te béred ordítottam, hol  vagy, kellesz,unokát nemzettem neked,

önparancsolat

tanuld meg elfogadni végrete vagy az, minek végesose voltál más, csak képzetidőtlen idők messzesége

bábucibá

ha testedbe be vagy zárvahiába szellemed szabadsága, korod elválaszt vágyattied a semmik magánya

egy datojafenyö képzelgése

rendezett kert közepébenáll csendesen magábavárva, eljő megint ki látja,újra köszöntve rácsodál ezer tilalmak közt bánjamért került szemétbe vágya,elfeledve, csendes szóbanhangtalan újra várja miközben leszáll az este,magányát várja rendre,vágyai kusza tárában,rendetlenség vár rá csak az este eljő, ö ott lesz, tudja magányát meg nem osztja,fenyőként szúrva másbavíz mélyén sivatag párja datolya örök magányafenyőnek, fenyő a párjane keresd

beű

vágyak tánca lángol csókod bejárja ajkam nyelvek csatája mámor ég a testem rád már bőröd tüze kerget vérem pezsegve forr szemed vágyban táncol vágyunk össze eggyé forrt ölembe táncod táncom, magamba fogadott láng, lángoló kéjekkel szállok érzem mint tel a pohár lusta mámoros kéjben meleg zugba megbuva már érzem mint sohajod kéje álomba ringat a

feledni

add olcsó savanya boromhozd el könnyű mámoromhagy feledjem bú kesergésétezer csend oldja fel időm némán halk kiáltás vonyítvágyja lőréjét, feledni létet,istent káromolna, ha hinne,így szőlő nedvén búsong megosztaná ha kéred, adná öde sarokban alszik mán a nőnincs más csak a végzet,egy élet volt és végzett, sírba teszi élve, fájón,mire meghal, túl is a gyászonszemében borból

jááááááááááááááááááááj

add má uram az erőm, hagy bírjam a semmik kínjaitkínhozó percek halmain a semmik ordítják végüketén meg fájó bénasággal tehetetlen vicsorgok, nemért nem tudom elfogadni végre, mulandó az ember,túlélve halálát él, eszik, lélegez, beszél, szeretik,s miközben léte új medrében csorogva lépdel, nedvesen,közbe szerettei fájo kétségbe esésssel probálják meglelniazt a régi, olyxy csodás embert, ki volt