Távoli kép

    Nézem a csendet, elmélkedek, az ifjÚság jött számonkérni, mit teszek, mi érdekel engem, mért mellettem szalad el a rohanÓ világ, s én mért aprÓ léptekkel állak magamba, s csendesen hallgatok.   Hallgatok és semmittevésem maga az élet, mely rohan velem, nézek, merengek minél messzebbről nézem annál jobban folyik össze a napi dolgok, érdektelenül,

Mélység

Százezer éves emlékek mélyén keresem a megtörtént jövőt ezernyi való közt azt, mit élhetek porlepte életek emlékét őrzöm bennem kövesedett meg a múlt s nézésem, mint magnak a víz feltámad, s elmondja csodáját létét, mely oly egyedi s örök, s ezer életútból ő élt egyet, mely övé volt, szép volt, egyedi, élhető s én olvasva

Előre visszanézve

  Nyiladzó szememben derű cseppje kelti bús magányom félő élvezetétcsak a csend az mely harsogón zengi jövőm, mely megmutatja míly kilátástalan a múlt, nem hiszem, hitetlen jövőm hitét átjárja még a remény, s bízni fogok majd a múlt árnyaiban mint vak mely szivárványfény felé rohanvást keres utat, várom a hitetlenség édesbús örömét, a bánat víg

Adjon

Víg szava száll felhődús égen, nevetve siratja múlt örömét, csak a bánat az, melyet nem érzett, hiába nyúzta vén televény.   Köd fogta pártját víg napsütésnek, felissza bátran víg szivárvány sötét sugarát, körötte éled halott virágok százszagú elmúlás forró jégvirága.   Ezernyi gond közt megvillan a remény- telen ősi gonoszság minden bája, tudva tudhatod, szükség

Fürdőzés

Repül a perc, repül a gondolat, itt vagy velem, süt arcod mosolya, még békésen alszol, még pihensz, az éj őrzi álmod nesztelen lét, körötted megpihen a bú, elszáll, s mosollyal telt pohár megtelik.   Nézem álmod, mint reppensz át időn borod bársonyán csillag csillan szívem melegszeni búj hozzád leheletedbe fürdik lelkem is s megtisztuló szerelemmel

Emlék anyámról

Milliónyi képből hangból szóból próbálom összerakni őt, anyát, ki egy volt a fénylőn csodás, az anya, barát, mindenem tán.   Fel fel villan alakja, mint beszélt ily reggelen hívott, menjek közéjük halk szavuk részese legyek, köztük, velük együtt kezdjem a reggelt.   Ezernyi mosollyal, víg szavakkal ébredt, anyányi melegbe foglalt hozzábújtam, mint gyermek, érezve, szülőm

önszemre hányás

ha nem adsz mikor adni volna merszed, ha nem adod meg a boldog orát, hát szavad ne feledjed, de tolvaj lelked tán jol érzi majd magát   csiga mod rohan a perc velem, visszi messze mit elvihetek, de boldog orát nem adtam néki, hát jár nekem most az örök magány   tisztitó tüze mossa le

bánatom

bánt a lét szőrös virága, bánt a bánat mely idetalált, bánt a múló idő minden varázsa s bánt az elmúlás magánya már   bánt a perc mely elhagy mindörökkön, bánt a múló idő, mely illata őrzi még nyár forró csókját, de hűs szele jégbe zár minden időt   bánt az emléke sok boldog órának, mely

törmelék

virágát termi a fagy köd hizlalta csipkék termik a fák fehér ruháját, nászát üli a tél vele virágai

fohász

ezernyi féltéssel szivembe nézek a holnapok elébe gyermeki szivvel féltem ljted felnötként élem a napjaim   gyermekként sirtam orditottam kikövetelve velem légy mindig mesét kértem, haljam szavad érezzem velem vagy öröké   bármit kértem megadtad nekem tenyereden hordtál, szerettél nevetve futottam köröted mindig ovo kezed éreztem   joság élö szobra vagy nekem mindig megértö hü szeretet,